A nagy ember

Nagy ember akarsz lenni? Na én nem. Persze gyerekként és alacsonyabb látószögön mindenki az akar lenni, mint ahogy én is annak idején. Ám minél nagyobb emberré válsz, annál inkább megnő az értéke annak, hogy csak úgy, simán végigsétálj az utcán anélkül, hogy rajongók vagy gyűlölködők másszanak rád.

A nagy emberségnek van még egy olyan vetülete is, amivel eddig nem foglalkoztam. Túl komplex a téma és nem nagyon volt kedvem ennek úgy nekifogni, hogy minél rövidebb, tömörebb és érthetőbb legyen. Most sincs túl sok kedvem hozzá, ám ahogy közeledünk a sikerhez, elkerülhetetlen, mert ez innentől már nem csak engem érintő témakör.

Ez a téma pedig a párválasztás. Amíg az ember az általam játék-játék szintnek nevezett pozícióban éli az életét, ez a kérdés gyakorlatilag nyitott, azaz bárki lehet a párja. Ahogy eléri a játék-admin szintet, ott érezni először, hogy ezt a tényezőt figyelembe kell vennie, hisz itt már elkezd olyan dolgokkal foglalkozni, amik meghaladják az átlagember látószögét. Ha olyan ember a párod, aki nincs a te látószögeden, el kell fogadnia téged így, aminek kulcsa az, hogy te ezért cserébe biztosítsd az ő kényelmét és biztonságát, amiért ő cserébe nem alhézik és csinál ebből feszültséget.

Csak gondolj bele, ülsz a munkahelyeden, mire beront oda a párod és kérdőre vonja a főnöködet, majd hatalmas balhét csinál, amiben kiosztja, hogy mit és hogyan kellene tennie. Mert velem ez megtörtént a megszállóink jóvoltából és itt jön el az a probléma, amikor eléred az admin szintet, ami a játékszinteken lévők szemében már érthetetlen. Pláne, ha a megszállók is ott vannak és élnek is a kedvenc fegyverükkel, hogy a saját emberüket küldjék be az életembe feleségnek. Akin úgy gyakorolnak fölöttem (!) kontrollt, hogy ő csak áll ott ártatlan szemekkel és mivel csak rajta keresztül lehet a megszállókhoz szólni, jól fel is háborodik és szóba is hozza a pszichológus segítségét. Persze nekem odafönn nincs főnököm, de így is elég ciki egy olyan munkakörnyezetben, ahol mindenkinek meg van a maga tekintélye.

Amikor elértem az admin-admin szintet, tényleg nagy szükségem lett volna valakire, aki közben gondoskodik rólam. Ám ilyen ember ha létezik is, nagy kiszúrás lett volna ez számára egy tízéves időléptékű meditációban. Úgy, hogy tilos feszültséget okoznia, mert a nyugalom biztosítása itt létfontosságú. Elméletben biztosan létezik ilyen ember, aki szó nélkül elvan egy állandóan meditáló ember mellett úgy, hogy nem ért abból semmit és ekkor még nem beszéltünk az anyagi vetületéről a dolognak. Ha nincs bevételem, az minden esetben komoly feszültségforrás egy olyan világban, ahol a pénz mennyisége határoz meg mindent. A megszállók is rájöttek erre és használják is fegyverként azokkal szemben, akik nem hódolnak nekik be. Történt rá kísérlet, hogy erre megoldást találjak, ám ha közben annak, aki a meditációmat biztosítja dolgoznia kell, óhatatlan, hogy az ellenséges mágusok/lények hatókörébe kerül és itt is ez történt. Mivel én nem vagyok hajlandó a szabadságfok korlátozására, ez támadási felületet is nyújtott, amiben persze nem tudtak megölni, de újabb 3 évre visszavetették a dolgaimat, amiben ők jelentős pozíciókat szereztek a fizikai síkon.

Az ő céljuk, hogy én soha ne lehessek nagy ember. A nagy emberségemet csak kihasználják úgy, hogy a saját embereikre irányítják mindazt, ami hozzám érkezik. Ezt eleinte úgy érték el, hogy már akkor megkötöttek, amikor még nem tudtam semmit az ezotériáról, később pedig azt a természetes jelenséget használták ki, hogy az ember társas lény és ha ők mondják meg, ki legyen az, ez biztosíthatja számukra továbbra is az energialopást. Ebből a helyzetből bármikor kihúzhatott volna bárki, ha elegendő mennyiségű pénzt küld, amivel biztosíthatom az alapfüggetlenségem, ám senki nem tette a gazdagok közül és finoman szólva sem jött össze a szükséges létszám a szegényebbek közül. Ezért van az, ha a világ számára is láthatóan nagy emberré válok, már csak a belső kör számára maradok az az ember, aki voltam, mindenki más felé megváltozom. A megszállóink olyan lények, ha harcolnak ellenem, ám veszítenek, sebaj, majd behódolnak és most kezdenek rádöbbenni arra, hogy ez itt (nagyon) nem így van.

Ez alatt a sok év alatt kifejlődött bennem valami, ami után leszarom, ki miket mond rólam a hátam mögött, leszarom ki mikkel vádol. Belelátok az emberekbe és ilyenkor döbbenek rá, mekkora majmok is valójában. Milyen pitiáner célok mozgatják őket és miket tesznek tönkre egy kicsi előnyért. Mivel a megszállt emberek a megszállóikat önmagukként érzékelik, valójában nagy kérdés, vajon nem a megszállóink valós természetét látom-e az embereken? Mert ha igen, ezek előtt borultok le! Itt nagy embernek lenni egyáltalán nem nehéz, csak embernek kell maradni. Ehhez ellen kell állni egy rakás olyan dolognak, ami meghatározza a játékszintet és aki ezt megértette, megérti az emberiség felemelkedésének nagy problémáját, amikor olyan isteni szintekre emeljük a tudatunkat, ahol az ott lévő lények a mi nézőpontunkból egyáltalán nem istenek. Arra jöttem rá, hogy az én emberi gondolkodásom, ami figyelembe veszi a másik szempontjait is és objektív módon igyekszik ítélkezni, ezek között maga az isteni gondolkodás.

Ilyen értelemben bármelyikőtök nagy ember lehetne. Azért nem vagytok azok, mert behódoltok. Azért hódoltok be, mert féltitek a megélhetéseteket. Azért féltitek a megélhetéseteket, mert ezek az évszázadok során kiépítették a maguk rendszerét az emberi energiák begyűjtésére és hasznosítására. Amikor rátok nézek, az egyik értékmérőm az, ki mennyire adja át magát a megszállónak, azaz mint ember mennyire azonosul vele és ez milyen megszálló, azaz kinek az elveit követi. A másik az adott ember értelme, ami milyen arányban jelenik meg egy olyan világban, ahol a megszálló célja az egyéni tudat kiiktatása, ami a gyakorlatban úgy néz ki, ha elolvasol egy hírt, milyen mélységig használod hozzá az eszedet. A másik agyféltekén a szívedet. Ugye így nézve már nem is olyan egyszerű dolog az én tudatszintemen a párválasztás és akkor még nem beszéltem két dologról. Az egyik a tudatpozíciós utazásaim lekövetése, a másik a közben szerzett rangomhoz méltóság kérdés és ha ezekbe jobban belegondolok, nem is fogok ezekről beszélni. Mert csak ezek után jönne fontosságban az emberi tényező, a külvilágban igenis lényeges külső, ami sokszor egymaga is képes olyan dolgokra, amiket a megszállóink (persze önmagukon kívül, de mindenki másra vonatkozva) alapból elutasítanak.

Mondanám, hogy milyen szépen összeszedtem pár bekezdésbe egy könyv teljes anyagát, én nem vagyok annyira megelégedve, de nem is nekem kell, hanem neked.